Aquarius Élet-Mű-Hely-Alapítvány

Linkajánló Kismamáknak Anyukáknak

Korábban ajánlottam már nektek az „Otthonszülés, intézeten kívüli szülés csevegő” Facebook csoportot, nem csak otthonszülésre készülőknek, hanem azoknak a kismamáknak is, akik kórházban készülnek szülni, mivel itt olyan – gyakran több gyermekes – jogaikkal és lehetőségeikkel kapcsolatban széles körűen tájékozott és tapasztalt anyukák, dúlák, bábák posztolnak, illetve adnak tanácsot, akiktől sokat tanulhatnak az első babájukat váró, kórházban szülni készülő kismamák is. Itt jött ki most egy összefoglaló poszt, ahol további hasznos Facebook csoportokat, linkeket és telefonszámokat osztottak meg. Ezt továbbítom most nektek, nézelődjetek, tájékozódjatok bátran, és emlékezzetek majd rá szülés után is, hogy itt sok hasznos infót találhattok meg ??
„Hogy a csoport megmaradhasson esszenciálisan otthonszülés csoportnak, könnyebben tudjatok tájékozódni, átlátni a csoportot, a témához szorosan nem kapcsolódó off topicokhoz itt találtok pár csoportjavaslatot, hasznos linket, ahová bevihetitek a kérdéseiteket, megosztásaitokat. Ha tehát off témát szeretnétek behozni, kérlek, inkább találjátok meg a valóban arra a célra szánt felületet.
Ezt a posztot mindig megtaláljátok a közleményekben/kiemeltek közt.
Köszönöm!
Erre a célra direkt létrejött egy csoport: OSZ off társalgó
Más csoportok:
-"UFO" Anyukák (EC, MOSI, ISZSZ, BLW, Hurci, OSZ, Válaszkész gondoskodás)
https://www.facebook.com/groups/3029039410687330
-Szoptatási Tanácsadás - kérdezz felelek
https://www.facebook.com/groups/407887939342643/?ref=share
-Babahordozás - kérdések és válaszok
https://www.facebook.com/groups/hordozasitanacsadas/?ref=sha hare
-Édesanyák (szakértői csoport) (szakértők válaszolnak a feltett kérdésekre)
https://www.facebook.com/groups/edesanyak/?ref=share
-Medencefenék problémák (méhsüllyedés, hólyagsérv)
https://www.facebook.com/groups/400795516933036/?ref=share
-Válaszkész Szülők Egyesülete
https://www.facebook.com/groups/323162637873685/?ref=share
Hasznos linkek, amit jó, ha elő tudtok rántani a farzsebből.
-EMMA - telefonos lelkisegély, csoportos találkozók, műhelyek, nők, anyák támogatása
https://emmaegyesulet.hu/
-IBCLC szoptatási tanácsadók listája (tudtommal nem teljes):
https://ibclc.hu/tanacsadok/tanacsadok-megyenkent/
-Koraszülés után, ingyenes szolgáltatások, támogatás (Szegeden, Kecskeméten, Gyulán, nem kell hozzá helyi lakosnak lenni, és online):
https://koramentorhaz.hu/
-Császárvonal
https://csaszarvonal.hu/
-Otthon Segítünk Alapítvány
https://www.otthonsegitunk.hu/hol.../csongrad_megye/
-La Leche Liga (szoptatás, segédletek, csoportok)
http://www.lll.hu/
-Szoptatás alatt szedhető-e a gyógyszered, ráketeshetsz terméknév vagy hatóanyag alapján
https://www.e-lactancia.org/
-Toxikológia telefonszáma, ami bárhonnan hívható informálódni
+3613335079
Kapcsolódó nevelés:
https://www.facebook.com/osszekapcsolo/”